Ésszerűsített díszvilágítás

A polgármesteri hivatal a Várhegy és Bazilika díszvilágításánál mától módosításokat vezet be.

Sajtóközlemény az adósságrendezési eljárásról

Az esztergomi adófizetők pénzéből finanszírozott Hídlap legutóbbi számában hamis állítások jelentek meg, melyek alkalmasak arra, hogy pánikhangulatot keltsenek a városban. A Polgármesteri Hivatal ezúton közli, hogy a Hídlap állításaival szemben mely feladatok számítanak alapfeladatnak és így a következő időszakban is finanszírozandónak. (melléklet)

Szeretünk Esztergom!

Ezúton kérünk minden olyan esztergomi előadóművészt, aki a december 11-től 31-ig tartó időszakban a város anyagi helyzetét figyelembe véve szívesen és díjtalanul fellépne a Széchenyi téri nagyszínpadon, jelezze szándékát a Várszínház és Kultúrmozgó irodájában (volt Zsinagóga).

Esztergom polgármestere elvárja az együttműködést

A helyi Fidesz-frakció folyamatos vádaskodásaira reagálva Tétényi Éva, Esztergom polgármestere ezúton közli az érintettekkel, hogy mostani brüsszeli útja egy két éve megtervezett hivatalos program, melyen az Architects' Council of Europe (ACE) vezetőségi tagjaként vesz részt Magyarország képviseletében.

Már nem vigyázhatnak ránk a városőrök

Tétényi Éva nem utalta át október 15-ig a Városőrség Közhasznú Non-profit Kft-nek a céltámogatást, amelyet a szerződésben rögzítettek, és amiből a munkabéreket fizették volna ki a kft munkavállalóinak, ezért a cég kénytelen volt elbocsátani a 22 dolgozóját. Így már nem csak közvilágítás, de járőrszolgálat nélkül is maradt Esztergom, Tétényi Éva másfél hónapos polgármesteri tevékenységének eredményeképpen.

Elmarad a testületi ülés

Esztergom Város jegyzőjétől kapott tájékoztatás alapján a képviselő-testület mai, rendes ülése Batyikné Csőke Ágnes alpolgármester betegsége miatt elmarad.

Polgármesteri közlemény a Védvár Kft.-vel kapcsolatban

Tegnap az interneten több helyen felbukkant a hír, miszerint a Védvár Kft. 18 munkatársát elbocsátotta, akik különböző közösségi oldalakon Tétényi Éva polgármestert tették felelőssé azért, hogy munkaviszonyukat megszüntették a fent említett cégnél.

Sajtóközlemény – rendkívüli testületi ülések

A megyei bíróság jogerős végzése alapján elindított adósságrendezési eljáráshoz elengedhetetlenül szükséges a adósságrendezési bizottság megalakítása.

Kötelező a hó eltakarítása!

Esztergom város közterület-felügyelete felszólítja az ingatlan- és üzlethelység-tulajdonosokat, hogy az ingatlanuk előtti járdaszakaszon a hó eltakarításról és síkosság-mentesítéséről, haladéktalanul gondoskodjon az Esztergomi Önkormányzat 45/2003. (x.22.) ör. rendeletének 9.§-a alapján:

Tétényi adósságkezelés és testületi ülés helyett Brüsszelbe repül

Fizetés nélkül maradhatnak Esztergomban az önkormányzati cégek dolgozói, a Vaszary Kolos Kórház számláját is zárolták. Az esztergomi Fidesz tiltakozik Tétényi Éva újabb felelőtlen lépései miatt.

Rendkívüli ülés

2010 november 30-án, kedden 15 órától rendkívüli testületi ülést tart Esztergom város Önkormányzatának képviselő-testülete, melynek egyetlen napirendje pontja az adósságrendezési bizottság képviselő tagjának megválasztása lesz.

Csillagvárás

Mértéktartó, visszafogott ugyanak­kor meghitt – e szavakkal jellemezte az idei adventi, karácsonyi műsorokat Maronka Csilla, a decemberi ünne­pi vásár és programsorozatot szervező Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető­je. ASzéchenyi téren ezúttal egy olyan összeállítás várja majd a publikumot, mely a korábbiakkal ellentétben job­ban épít a közönség részvételére.

Oravec újrázott

A tegnapi, szlovákiai önkormányzati választásokon eldőlt, hogy továbbra is Jan Oravec Párkány polgármestere.

Az MSzP üdvözli Tétényi Éva döntését - sajtóközlemény

Esztergom városának eladósodottsága egyértelműen az elmúlt 10 évben regnáló Fideszes városvezetéshez köthető. A város lakossága ezt jól érzékelte és többek közt ezért váltotta le a város polgármesterét.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe