Tanuld meg a kosárfonást!

A Szentgyörgymezői Olvasókör következő kézműves foglalkozása január 23-án, szombaton 10 órakor kezdődik Pelczer Ágnes vezetésével. Ezúttal a kosárfonás fortélyait sajátíthatják el az érdeklődők: falemez alapra peddignádból kis kosárkát (ceruzatartót) készíthetnek. A részvételi díj 200 forint.

Látogatás a Bibliothecaba

Az ENÉKE január 20.án 15 órakor Látogatás a Bibliothecaba /Főszékesegyházi Könyvtár/címmel délutáni programot szervez, ahol a könyvtár nevezetességeit Czékli Béla igazgató mellett a házigazda Dr. Bárdos István mutatja be.

Fészekalja anyakör

A Szentgyörgymezői Olvasókörben néhány hónapja megalakult, anyákat, asszonyokat és csemetéiket összekovácsoló beszélgetős-szabadidős klub január 20-án, szerdán 10 órakor tartja következő találkozóját, melynek témája a legkedvesebb gyermekkönyvek lesznek.

Boldog Özséb zarándoklat

Esztergom-Klastrompuszta. Az Esztergomi Pálos Baráti Kör és a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya idén is megrendezi hagyományos Boldog Özséb zarándoklatát a Magyar Pálos Rend alapításának 764. és Boldog Özséb halálának 740. évfordulója alkalmából. Január 19-én a 17 órakor a Szent Adalbert Központban P. Bátor Botond tartományfőnök tart előadást, 18 órakor szentmise lesz a Bazilikában, 19 órakor pedig koszorúzás a Bazilika jobb oldali bejáratánál. Január 20-án, szerdán reggel 6 órakor indul a zarándoklat Klastrompusztára a Dobogókői út és a Galagonyás út találkozásánál lévő kereszttől. A pálosok egykori központjában a romoknál 13 órakor tartanak megemlékezést.

Évnyitó megbeszélés a Féjában

Hagyományosan megbeszélésre hívja a Féja Géza Közösségi Ház vezetése az ott tevékenykedő klubok, egyesületek és egyéb csoportok képviselőit január 19-én, kedden 17 órára az éves munkaterv, a rendezvényterv kialakítása, illetve a terem- és technikai igények felmérése céljából, különös tekintettel a borversenyre, a szüreti felvonulásra, a vers- és mesemondó versenyre, a rajzversenyre és a Féja Napra.

Blues-zal, jazzel nyit a Magma

Január 22-én, pénteken a nyergesújfalui blues bölények, a Hats Off zenekar, január 29-én, pénteken pedig a jazz-funkos Soundgixer zenekar játszik a Zsinagógában. Az együttesek a Magma Jazz-rock Klub meghívásának tesznek eleget ezzel a fellépésükkel, mely koncertekkel megnyílik a 2010-es klubidény. A koncertek 9-kor kezdődnek.

Versenyfutás hatalomért, földért, vízért

A fenti címmel tart előadást Dr. Tóth Ferenc - a gödöllői Szent István Egyetem kutatója - , január 18.án, hétfőn 18 órai kezdettel az esztergomi Művelődési Házban (Imaház u.2. ), amiben szó lesz többek között napjaink őrült földszerzési járványának céljairól. Az Aranysólyom Lovagrend szervezte előadáson a kutató az alábbi kérdésekre keresi és ad is választ: Unalomig hallgattuk iskolában az ideológiát, hogy a feudalizmusban minden hatalom földbirtoklásból eredt, de mára ipar, bankok, s főleg a néphatalom vették át helyét. De valóban így van-e? A föld kincsei (élelem, víz, olaj, gáz, ércek) ma már nem hatalmi eszközök?

Az esztergomi művelődési ház (Zsinagóga) januári színházi műsora

Január 16-án, szombaton 10 órakor: Mesék a Broca utcából (bábos, tárgyanimációs élőjáték a a győri Vaskakas Bábszínház előadásában); Január 20-án, szerdán 15 órakor: Fazekas Mihály-Schwajda György: Lúdas Matyi (zenés mesejáték két részben a Budapesti Pódium Színpad előadásában); Január 21-én, csütörtökön 15 órakor: Irány Rió! (Nevetni vágyóknak, korhatár nélkül, Méhes Csaba és a Brass in the Five előadásában); Január 28-án, csütörtökön 19 órakor: Kopogós römi ( (tragi)komédia két részben, Moór Marianna és Szilágyi Tibor szereplésével, Csiszár Imre rendezésében)

Ökumenikus imahét

Az idei ökumenikus imahét első városi rendezvénye Esztergom-Kertvárosban január 16-án, szombaton 17 órakor kezdődik a városrész katolikus templomában, ahol Révfalviné Budai Julianna református lelkész hirdeti az igét. Mindenkit szeretettel várnak.

Tanuld meg a patchwork-öt!

Kezdő foltvarró-szakkör indul Esztergomban,január 16-án, szombaton 9 órakor a Szentgyörgymezői Olvasókörben Patakfalviné Jankovics Erika vezetésével. A résztvevők használati tárgyak, tűpárna, szemüvegtok, tolltartó, papírzsebkendő-tartó, füzetborító, konyhai kiegészítők, párna, táska, neszesszer, mobiltelefon-tartó, összecsukható szatyor és egyebek készítésén keresztül ismerhetik meg a foltvarrás alapjait. A foglalkozásokra szombatonként 9 és 12 óra között kerül sor, érdeklődni a 06 (33) 413-464, vagy a 06 (30) 908-4500 telefonszámon, illetve személyesen a haladó foltvarró csoport foglalkozásai idején, csütörtökönként 16-19 óra között lehet.

Magyar fotóművészeti kiállítás

Január 8-án nyílt meg Párkányban,a városi galériában a magyar nemzetközi fotóművészeti kiállítás aktuális évfolyamának tárlata, amit Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetsége szlovákiai alelnöke ajánlott a látogatók figyelmébe. A kilencedik alkalommal megrendezett tárlat anyaga hat ország 113 magyar fotográfusának 506 alkotásából kiválasztott 86 fotográfiát tartalmaz. A képek rendkívül sokrétű látásmódot és technikát képviselnek, van közte természetfotó, zsánerkép, kollázs, életkép, amelyeket az MFVSZ kötetben is megjelentetett. Az igazi csemegéket is tartalmazó kiállítás február 5-ig tekinthető meg.

Pótszilveszter

Esztergom-Kertváros. Január 9-én, szombaton 19 órakor batyus jellegű pótszilveszteri bál lesz a Féja Géza Közösségi Házban, ahol a Szász házaspár – Nosztalgia Trió zenél.

Újévi koncert

Tát. A táti kultúrház január 10-én, vasárnap 18 órakor tartja hagyományos újévi koncertjét, amelyen a fellép a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekar és a Kultúrház Mazsorett és Formációs Tánccsoportja. A belépőjegy 1500 forint, mellyel a szereplő csoportok éves működését támogatják a belépőt megvásárlók.

Vár a gyermekkönyvtár!

Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár József Attila Általános Iskolában található gyermekkönyvtára ebben az évben is érdekes programokkal várja a gyerekeket. Január 14-én, csütörtökön 15 órakor folytatódik a Nagyi mesél sorozat, ezúttal Grimm mesékből válogat Rácz Ferencné Kitty néni. Január 28-án, csütörtökön 15 órakor kézműves origami foglalkozás lesz, melyet Szabóné Tóth Teréz nyugdíjas tanárnő tart majd a gyerekeknek. A foglalkozás díja 300 forint.
Ön milyen turistaszezonra számít Esztergomban?


hét képe