Befeketített kisiparosok

Köztudott, mégis szőnyeg alá söpört témával kereste meg szerkesztőségünket egy ismert esztergomi asztalos kisiparos. A hivatalosan, számos előírás betartásával és különféle adó- és járulékterhek mellett dolgozó szakembert vállalkozótársaival együtt érzékenyen érinti, hogy egyre több iparos dolgozik működési engedély nélkül, nem biztos, hogy olcsóbban. Mivel a megrendelők is szűkös anyagi keretből gazdálkodnak, jól működik a feketegazdaság ezen része a szolgáltatóipar számos területén, pedig ez senkinek sem jó: a tisztességes vállalkozók lassan kiszorulnak a piacról, az államkasszába nem kerül adóbevétel, ha pedig a hibás teljesítés miatt reklamálna a megrendelő, nem tud kihez fordulni, hiszen sem ajánlat, sem számla nincs a kezében, így a fogyasztóvédelem is tehetetlen. Az Esztergomi Ipartestület tanácsadással és információnyújtással lépne fel a fusizók ellen.

Teák az egészségért

A téli szezon idején illik jobban odafigyelni az egészségre, a gyógyszerek alkalmazása helyett érdemes először a teák felé nyúlni. Ezen italok fogyasztása rendkívül egészséges: biztosítják a testi és szellemi egyensúlyt. Télen a méregtelenítés, az immunerősítés és a hangulatjavítás érdekében érdemes kipróbálni néhány gyógynövényből készített italt

Mindennapi kenyerünk

Hipermarketben, kisboltban vagy pékségben vesszük meg, fehéret, félbarnát, teljes kiőrlésűt, sokmagosat, veknit vagy cipót választunk, a lényeg, hogy szinte mindannyian napi rendszerességgel fogyasztunk kenyeret. A választék manapság eme alapvető élelmiszerből is zavarba ejtő a kenyérgyárak jellegtelen egységes, de olcsó veknijeitől kezdve a különleges összetételű, drága minőségi termékekig. A fogyasztói tájékoztatást és a legjobb ár-érték arányú termékek felkutatását a zászlajára tűző Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) a közelmúltban három pékség kínálatát tesztelte, mely vállalkozások közül kettőnek Esztergomban is működik helyi sütödéje.

Szupermarketek a kínpadon

A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Magyarországon működő legnépszerűbb, régiónkban is szinte kivétel nélkül megtalálható élelmiszerkereskedelmi áruházláncok közül huszonegyet vett górcső alá környezeti, társadalmi és fogyasztóvédelmi szempontból. A Cégmérce adatbázis kritériumai alapján a legjobb, legetikusabb márka a Reál és a G’Roby lett, a legkevesebb pontot pedig a Tesco, a Lidl és az Aldi kapta. A teszt eredményeit foglaljuk össze írásunkban.

Biztonságos dolog az evés?

A GKI Gazdaságkutató Zrt. a hazai fogyasztók élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos tapasztalatairól végzett felméréséből egyebek között kiderül, hogy a kisboltokban beszerezhető termékeket tartjuk legmegbízhatóbbnak, és az úgynevezett kínai piacon kapható portékát a legkevésbé bizalomgerjesztőnek. A magyarok szerint a húsáruk esetében a legjellemzőbb a minőségi kifogás és a csomagoláson szereplő információk meghamisítása. A vevők több mint hatvan százaléka vásárolt már olyan élelmiszert, ami a feltüntetett lejárati idő ellenére romlott volt, mégis 76 százalékuk többnyire megbízik a címke információiban. A kutatás eredményét az alábbiakban foglaljuk össze.

Jógázzunk az egészségünkért!

Az egész napos rohanás, stressz miatt előbb-utóbb akár betegségek is felüthetik a fejüket a mindennapos fáradtság mellett. Ezeket azonban még csírájukban elfojthatjuk. A „fellélegzésre” és a test átmozgatására az egyik legjobb módszer lehet a jóga, amellyel megtalálhatjuk testi-lelki egyensúlyunkat.

Ki takarít itt, és ki takarít ott?

A tavasz, a jó idő beköszöntével egy időben a legtöbb háziasszonynak szembe kell néznie a tavaszi nagytakarítás okozta kellemetlenségekkel. A legtöbben a mindent makulátlanná varázsoló újfajta tisztítószereket részesítik előnyben, egyre többen vannak azonban, akik a hagyományos, sok esetben konyhai alapanyagként is szolgáló tisztító hatású anyagokra esküsznek. Cikkünkben a hagyományos tisztítószerek, illetve a vegyi képleteket tartalmazó szerek hatásosságát, alkalmazásuk módjait vizsgáljuk.

Minőségi mézet egyedi csuporból

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének közelmúltban elvégzett vizsgálata során ismét bebizonyosodott: az elmúlt években többször leleplezett hamis mézek még mindig a boltok polcain sorakoznak. Bár a rendőrség nyomoz, mégis úgy tűnik, a hatóságok tehetetlenek. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület éppen ezért új, egyedi mézesüveggel és zárszalaggal próbálja meg felvenni a harcot a silány minőségű termékek forgalmazásával szemben. A dombornyomású üveget február végén mutatták be, melyekkel a fogyasztók már találkozhatnak is a piacokon.

Ünnepi kikapcsolódás az esztergomi élményfürdőben

Az év végi ünnepek közeledtével mindannyian készülődésben vagyunk, egyrészt találgatjuk, hogy mivel lephetnénk meg szeretteinket karácsonyra, másrészt a szünidő kellemes és hasznos eltöltésén gondolkodunk. Mindkét fejtörést okozó problémára megoldást ajánl az Aquasziget Esztergom élményfürdő, amely meghosszabbított, ünnepi nyitva tartással várja kedves vendégeit a karácsonyi szünetben.

Nyílt napot tart az Aquasziget december 13-án!

Előadásokkal, filmmel, minőségi termékek bemutatójával kedveskedik jelenlegi és leendő vendégeinek jövő héten vasárnap az Aquasziget az Egészség Központjában. Az érdeklődők nyílt nap keretében betekintést nyerhetnek a zeneterápia világába és különleges kezeléseket is kaphatnak, sőt az élményfürdő munkatársai minden vendéget ropogós lucapogácsával kínálnak meg.

Gyerek- és felnőttprogramok az élményfürdőben

December közeledtével ünnepi hangulat költözik az Aquasziget Esztergom Élményfürdőbe. A fürdő mindjárt a hónap elején színes programokkal várja gyermek- és felnőtt vendégeit, Mikulás-nap alkalmából.

Megkezdődött a vásárlási láz?

Mikulásig még két hét, karácsonyig pedig bő egy hónap van hátra, az üzletek polcait viszont már hetekkel ezelőtt ellepték a piros sztaniolpapírba bújtatott csokoládéfigurák, és a legtöbb helyen már a karácsonyfadíszek, a szaloncukor, a díszdobozos „ajándéknak valók” és az egyéb ünnepi kellékek is megjelentek. Hamarosan felcsendülnek a boltokban a karácsonyi dallamok is, amelyek így a szentestére éppen elveszítik varázsukat, minden adott tehát a szokásos év végi vásárlási lázhoz, amely a tavalyi, már válság sújtotta karácsonyváró időszakból kiindulva idén sem lesz kisebb és szegényesebb a megszokottnál. Mielőtt útnak indulunk, nem árt felidézni néhány tanácsot, hogy mire is érdemes odafigyelni vásárláskor.

Sportos élmény-fürdő

Idén is, mint minden ősszel, az esztergomi Aquasziget élményfürdő nyílt napot tartott, aminek keretében hat edzésprogram közül választhattak a mozogni vágyók vasárnap reggel 9 és délután 4 óra között. A fitness klub óráinak részvételi szándékát előre kellett jelezni, mert a számításoknak megfelelően egész nap telt házzal sportolt szinte minden korosztály, sőt az órák között a látogatók az indiai asztrológia világával ismerkedhettek meg.

Kóstoljunk bele az edzésekbe

Ősszel sem áll meg az élet az Aquaszigeten, az élményszolgáltatások sokasága várja a kikapcsolódni vágyókat. Így van ez a fitness klubban is, ahol életbe lépett az őszi-téli órarend, s a mozgásformák tömkelege közül választhatunk. November 8-án, vasárnap ráadásul egy nyílt nap keretében kaphatunk ízelítőt a különböző sportokból.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe