Koleszterin-kommandó

A szív- és érrendszeri betegségek korunk leggyakoribb be­tegségei közé tartoznak, amelyek a globális halálokok listá­ját is vezetik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint. A betegség kialakulásának egyik oka lehet a magas koleszterinszint, amelyről ugyan sok szó esik mostanában, mégis érdemes összefoglalni, hogy mi is a koleszterin, mi­lyen veszélyekkel fenyeget, ha magas a vér koleszterinszint­je, és hogyan lehet csökkenteni azt, mindebben Zalai Károly gyógyszerész segít most olvasóinknak.

Csöbörből hamvvödörbe

Néhány éve jelent meg nálunk is az elektronikus cigaretta, amelyet elsősorban azért fejlesztettek ki, mert a munkahelyeken, iskolákban és közintézményekben, sőt a külföldön már évek óta elterjedt szokás szerint egyre több városban a közterületeken is tilos a káros és kellemetlen füsttel járó dohányzás, ám a gyártók előszeretettel ajánlják a leszokást segítő eszközként is. Az országos tiszti főorvos javaslata szerint kereskedelmi forgalomban nem árusítható, de az interneten könnyen beszerezhető termék egészségkárosító hatásaira az Országos Egészségfejlsztési Intézet Dohányzás Fókuszpontja hívta fel a figyelmet.

A telefon, amivel már rég nem csak telefonálunk

Nem igazán kell messzire mennünk, hogy az újkori technikai fejlődés viselt dolgairól, sokakat érintő eszközöket említsünk, rögtön itt van a mobiltelefon, mely nélkül ma már csak talán a „divataszkéták” nem élnek. A mai mobiltelefonok egyik leginkább szembetűnő tulajdonsága, hogy azokkal nem csak telefonálni lehet. De milyen kiegészítő műveletek, szolgáltatások ezek és mennyiben változtathatjuk azokat a magunk kénye-kedve szerint? Kütyürovatunkban ezúttal ezekről a technikai csínytevésekről mesélünk olvasóinknak.

Reluxa, roló vagy sötétítőfüggöny?

Egyre nagyobb figyelmet fordítunk otthonunk külső és belső dekorálására, így mindinkább kiemelt szerephez jutnak a különféle dekorációs funkciókat is betöltő fényszabályozó eszközök is. Egy jól megválasztott árnyékoló sokat javíthat otthonunk külső képén, egy kellemes sötétítő pedig akár a belső tér ékessége is lehet.  

Töltögetünk, töltögetünk?

20-30 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy például egy új AC/DC album a megjelenéstől számított napokon, netán perceken belül meghallgatható legyen számunkra. Ma ez már természetes, az internet és a számítógép arra szoktatja rá korunk emberét, hogy a zene, a film, a játék és más programok tekintetében az elektronikus fizetés lehetőségével rövid időn belül megkapja, letöltse a kívánt terméket. Ha pedig már megvan az új zene, akkor át is alakíthatjuk azt, hogy a nagy asztali kütyünkről egy kisebb zsebkütyübe száműzzük. Az új epizódban mindezekről írunk.

Harc a tavaszi fáradtság ellen

Általános jelenség a tavasszal jelentkező kimerültség, melyet több módszerrel, így például vitamindús táplálkozással, mozgással és elegendő alvással elűzhetünk, sőt akár a szaunázás és a masszázs is csodát tehet szervezetünkkel ilyenkor.  

Legyőzték a civilek az edényhiénát!

Magyarországon az elmúlt években mindannyiunk örömére sokat változott a fogyasztóvédelem. Míg korábban a fogyasztók védelme gyakorlatilag kimerült a szabályszegő üzletek, szolgáltatók elleni bürokratikus fellépéssel és bírság kiszabásával, napjainkban civil szervezetek lelkes és elszánt munkatársai dolgoznak azon, hogy a fogyasztók érdekei a legkevésbé sem sérüljenek. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és a főképp edényeiről és orvostechnikai készülékeiről híres Zepter International Ungarn Kft. a közelmúltbeli példaértékű egyeztetését követően a cég több ponton módosította a tisztességtelen és megtévesztő szerződési feltételeit a fogyasztók előnyére.

MP3 és társai

Először lőn a „bródkaszni” (az angolból elorozott broadcasting mintájára), mely polírozott szekrénybútorba illesztett rádió és társa a kurblis-tölcséres gramofon. Az eldobható öngyújtó méretével és súlyával vetekedő digitális formátumokat tartalmazó mai lejátszókig persze még hosszú volt az út – marhabőr tokba bugyolált Sokol rádión, vállról indítható 8 góliát-elemes kazettás magnón és walkmanen át jutottunk el idáig. De mi is az az MP3 lejátszó? Technikai rovatunkba ma erre próbálunk választ adni azoknak, akiknek még ez a kifejezés netán új lenne.

Tojás a szépségápolásban

Magyarországon elsősorban kulináris hagyományai vannak a tojás felhasználásának, főleg ugyanis ízletes ételeket készítünk belőle, pedig a tojást más területeken is felhasználhatjuk. Így például akár a házi szépségápolásra is, de a természetes gyógyszerek egyik kedvenc alapanyaga is lehet.  

Tavaszi túrák az esztergomi turistaegyesülettel

Kikapcsolódásokra, így például kirándulásokra bőven kínál lehetőséget a tavasz. A különböző környékbeli egyesületek lehetőségeiről a Hídlap is rendszeresen beszámol. Legközelebb a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya Márianosztrára invitálja az érdeklődőket.  

Hogy ketyeg a kütyü?

Mit tudnak és hogy működnek, mire jók és főként: mik ezek egyáltalán? Ezek a kérdések merülhetnek fel korunk emberében, aki bizony csak kapkodja a fejét, amikor hetente kaphat arról hírt, hogy egy új kütyü vagy egy friss számítógépes program került a nagyközönség elé. A fiatalok számára már magától értetődőnek számít a laptop, a mobiltelefon és az internet. A legújabb hardware és software találmányokkal és termékekkel kapcsolatos fogékonyságuk azonban fordított arányban áll szüleik, nagyszüleik látásmódjával. Ez utóbbiaknak szeretnénk új rovatunkkal segíteni, hogy hétről hétre rövid, de frappáns formában és módon adjunk segítséget a legfrissebb technikai, számítógépes fejlesztésekről. Ezúttal az úgynevezett transmittert mutatjuk be olvasóinknak.

Próba, szerencsétlenség

A világhálón egyre több magyar nyelven is elérhető különféle – sok esetben illegális – szerencsejáték csábítja az anyagiak szűkében lévő internetezőt. Az utóbbi időkben megszaporodott az online fogadásokkal és kártyajátékokkal kapcsolatosan a hatóságokhoz érkezett panaszok száma is, ezért a Pénzügyminisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közös tájékoztatót fogalmazott meg az online szerencsejátékokról és az ezzel járó veszélyekről.

Feledhető feledékenység?!

Több fajtája ismert a feledékenységnek, melyek egy része ártalmatlan háttérre utal, a másik felük azonban akár betegség kísérője is lehet. A gyógyszertári készítmények alkalmazása helyett érdemesebb enyhébb esetekben a mozgást és a pihenést választani, súlyosabb problémák felbukkanásakor pedig szakember segítségét kérni.  

Szárnyakat ad, vagy szárnyakat szeg?

Az energiaitalokról két évtizeddel ezelőtt egy átlag földi halandó semmit sem tudott. Miután az első és máig tán legismertebb márka berobbant a köztudatba, hosszú éveken át egyedüliként uralta a hazai piacot, majd lassan megjelentek újabb és újabb nevek a boltok polcain. Ma egy nagyáruházban egy-két tucatnyi márkát talál az élénkítő hatásra vágyó vásárló, de ugyanígy betehetik kosarukba a színes dobozos „üdítőket” a gyerekek is, akik szervezetét károsíthatják az energiaitalokban lévő anyagok. Múlt héten konferencia zajlott Budapesten „Mennyire biztonságosak az energiaitalok?” címmel, ennek tanulságait osztjuk meg most olvasóinkkal.
Jövőre ismét járásokra osztják a közigazgatási rendszert, Dorog és kistérsége azonban nem akar az esztergomi járáshoz tartozni. Ön szerint mi lenne a legjobb megoldás?


hét képe