Tavaszi túrák a Pilisben

Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása egyre többeket csábít az első tavaszi túrákra, ráadásul állandó időjósunk, Dávid Mihály előrejelzése is azt mutatja, hogy a hónap közepétől bátran bújhatunk bele a túrabakancsba. A Hídlap ezúttal Pilismaróttól Dobogókőig kalauzolja természetjáró olvasóit, mindebben ezúttal is Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő kommunikációs vezetője lesz segítségünkre.

Gyilkos napsugarak

A túlzott napozás, a sorozatos leégések a bőr korai öregedéséhez, végül akár bőrrákhoz is vezethetnek. Ma már olyan erős az ultraibolya sugárzás, hogy nem csak bőrünket, de hajunkat és szemünket is muszáj védeni az úgynevezett UV sugarak ellen, melyeknek három típusa – UVA, UVB és UVC – közül elsősorban a középső jelenti a legnagyobb veszélyt.

Gyógyítsunk másképpen!

Az elmúlt évtizedekben kifejlődött, hazánkban még újnak számító gyógymódról ugyan egyre többet hallani, ám még a természetgyógyászati módszerek iránt elkötelezettek között is akadnak olyanok, akik keveset tudnak róla. Korábban már lapunkban is olvashattak a kineziológia elméletéről, ezúttal a test és a lélek ismeretlen útvesztőibe betekintést nyújtó szelíd gyógyító módszer gyakorlati kérdéseiről esik szó.

Őszi hadjárat a kórokozók ellen

A szokatlanul hideg őszi időjárás, a szükségesnél lengébb ruházat és a fűtetlen lakásokban átvészelt éjszakák miatt sokan szenvednek mostanában a meghűlés kellemetlen tüneteitől. Nekik is, és azoknak is ajánljuk e heti írásunkat, akik eddig még egészségesen állják a sarat. Egy kis odafigyeléssel, a megfelelő vitaminok, gyógynövények, természetes alapanyagú gyógyhatású készítmények fogyasztásával és egészséges, stressz-mentes életmóddal felerősíthetjük szervezetünk védekezőképességét, így garantáltan elkerülnek a nyavalyák.

A konyhakertek titkai

Ahogyan múlt héten a gyümölcsök sorában, most a zöldségek között válogatunk. A meleg nyári napokon szervezetünk előnyben részesíti a könnyen emészthető ételeket, leveseket, főzelékeket és csőben sült finomságokat, melyek alapanyagát a kertekben, vagy a piacon találjuk meg. A zöldségételek nem csak könnyen emészthetőek, hanem számos egyéb ok miatt egészségesek. Lássuk, miért!

Ünnepi díszek saját kezűleg

Izgalmas hét vár a legkisebbekre, hiszen a gyerekek már advent első vasárnapja utáni napon, hétfőn elkezdhetik bontogatni a huszonnégy meglepetést tartalmazó adventi naptárt, amelynek ajándékai egészen a Jézuska érkezéséig kitartanak. Pénteken este, de legkésőbb szombat reggelre a Mikulás is megérkezik a csomagokkal. A héten a szülőket egyedi adventi naptárak készítésére, a gyerkőcöket pedig nagyon egyszerű ünnepi szalvéták készítésére szeretnénk buzdítani, hiszen a családi körben való szöszmötölés tovább mélyíti a várakozás meghittségét.

Lélekmelegítő innivalók

A Szent Márton napján még messze járó tél a héten megérkezett, de a szokatlanul hideg napokat melegebbé varázsolják otthon a hangulatlámpák, a gyertyafény, az illatos olajak, és hamarosan a mézeskalács illata is, az utcán pedig a ragyogó karácsonyi fények enyhítik a zimankót. Mindezek mellett ilyenkor akár otthon, akár az adventi vásárokon igazán jól esik egy forró ital, a hagyományos tea, vagy forralt bor, vagy valami különlegesség.

Napozzunk okosan!

Minden nap meghallgatjuk az időjárás-jelentéseken belül elmondott UV-sugárzási adatokat, és szörnyülködve vesszük tudomásul a bőrrákos megbetegedések növekvő statisztikáját, mégis még mindig látni délidőben órákon át a napon heverő strandolókat. Napfürdőzni bizony jó, de hogy ez ne ártson, fogadjuk meg az alábbi tanácsokat.

Gyümölcsszezon: mi szem-szájnak ingere

A nyári hónapokban igazán nagy választékban elérhető gyümölcsök nemcsak finomak és lédúsak, hanem tele vannak vitaminokkal, ásványi sókkal, nyomelemekkel, enzimekkel és immunerősítő anyagokkal, ráadásul magas rosttartalmuk az emésztésre is előnyösen hat. Írásunkban a gyümölcsök népi megfigyeléseken és tudományos kutatásokon alapuló hasznos tulajdonságait gyűjtöttük össze.

Sok kicsi sokra megy!

Mivel a megélhetés költségei jóval gyorsabban emelkednek mint a jövedelmünk, sokaknak kényszer a spórolás, ezért a fogalomhoz negatív érzések társulnak, pedig ha jobban belegondolunk takarékoskodni nem feltétlenül rossz. Ha csak egy kicsit odafigyelünk az égve hagyott villanyokra, a nyitva hagyott csapra, ha tudatosan vásárolunk, és felhasználjuk a maradék ételeket, több pénzünk marad önmagunkra, szórakozásra, nyaralásra, és még a környezetet is óvjuk ez által. Lássuk, milyen praktikák segítenek a spórolásban!

A gyógyító sóterápia

A só nagyon fontos ásvány a szervezetünk számára. Számtalan formában használják terápiás és kozmetikai célokra egyaránt. Sokszínűségét bizonyítja, hogy régen egy-az-egyben váltották az arannyal. Nem árt tudni, hogy legalább annyira ártalmas is lehet, mint amennyire áldásos a szervezetünk számára.

Egészség tudatosan

Az Európai Unión belül Magyarország sajnálatos módon előkelő helyet foglal el mind a daganatos betegségek, mind a szív- és érrendszeri betegségek miatt bekövetkező halálesetek ranglistáján. Odafigyeléssel és a szervezett-, vagy önkéntes szűrővizsgálatokon való részvétellel idejében felfedezhetjük a bajt, és életmódváltással, vagy a megfelelő kezeléssel esélyt adhatunk magunknak a hosszú és egészséges életre.

Lovarda a Szentlélek patak völgyében

„Amikor idejöttünk, még nem volt itt az égegyadta világon semmi. A régi laktanya épületeiből alakítottunk ki istállót illetve büfét...” - meséli Bönde Ferenc a Királyvárosi Lovasliget tulajdonosa. Ma már egy kicsit más a helyzet, a patakparton azóta kinőtt a földből egy 40 személy befogadására alkalmas panzió, borozóval, lelátókkal a pályán megrendezésre kerülő versenyekhez –, és egy 28 boxos istállóval. A pályák épp felújítás alatt állnak, a Komárom-Esztergom Megyei Díjugrató versenysorozat döntőjét rendezik itt, augusztus 23-24-én.

Súlyos testi festés

A nyári szabadtéri rendezvények főként a fiatal hölgyek által kedvelt szolgáltatásai közé tartozik a hennával való testfestés, amellyel tű és fájdalom nélkül készíttethetnek maguknak múló „tetoválást”. A szépségnek ez esetben súlyos ára lehet, ugyanis a fekete henna maradandó bőrbetegségeket okozhat.
Mennyire viseli Önt meg a mostani, extrém hideg időjárás?


hét képe