Ne fessük az ördögöt a falra!

Ne fessük az ördögöt a falra!

A Tudatos Vásárló Magazin a közelmúltban megjelent Otthon témájú számában laboratóriumi tesztnek vetettek alá tizenkét, a hazai kereskedelmi forgalomban megvásárolható fehér színű beltéri falfestéket, hogy alapanyagukban egészségkárosító összetevők után kutassanak. Az eredmény elkeserítő lett: valamennyi vizsgált termékminta esetében kimutatták a rákkeltő hatású formaldehid párolgását, de a biotermékek bizonyultak a legkevésbé ártalmasnak.
Kincsek a szeméttelepről

Kincsek a szeméttelepről

Nem véletlenül a tanévkezdéshez időzítve, szeptember 9-én délután három órakor nyílik meg a Duna Múzeum új, időszakos kiállítása Hulladékból Termék címmel. Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. által négy esztendővel ezelőtt létrehozott, környezetvédelmi szemléletformáló gyűjteményt hazánk negyvenegy nagyvárosában több mint kétszázezren tekintették meg eddig. A szelektív hulladékgyűjtés fontosságát hangsúlyozó tárlat október 25-ig lesz nyitva, hozzá kapcsolódva a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében 16-án játszóházat is szerveznek a gyerekeknek.
Kényes papírmunka

Kényes papírmunka

Bár erről nem szoktunk beszélgetni, mindannyian naponta több alkalommal is használjuk a papíripar egyik legméltatlanabb sorsú termékét, a vécépapírt. Vásárlás közben az árát megnézzük, és vannak minőségi elvárásaink is, de lássuk be, ennél mélyebben ritkán merülünk bele a tekercsek rejtelmeibe. A fogyasztók érdekképviseletére és tájékoztatására létrejött Tudatos Vásárlók Egyesülete viszont megtette ezt: 32, a hazai kereskedelmi forgalomban kapható, négytekercses kiszerelésű vécépapírt teszteltek környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szempontból. Az eredmény azt mutatta, hogy sok a hiányzó információ a csomagoláson, és kevés az újrahasznosított papírból készült termék.
Nincs új a nap alatt…

Nincs új a nap alatt…

A bőrgyógyászok évek óta hangoztatják a napfürdőzés veszélyeit több-kevesebb sikert érve el a napimádók között. A mértéktelen, különösen a déli órákban történő napozás a bőr leégését, napallergia kialakulását okozhatja, hosszabb távon pedig a bőr öregedését és a bőrrák kialakulásának kockázatát fokozza. A tűző napsütésben felelőtlenségnek számít kitenni magunkat és gyermekeinket a káros UV-sugaraknak fényvédő készítmények használata nélkül. A megfelelő naptej kiválasztásához és használatához ad jó tanácsokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiadványa, melyet ezúton osztunk meg olvasóinkkal.
Kirándulás Pusztamarótra

Kirándulás Pusztamarótra

Esztergomtól nem túl messze, a Gerecse csúcsai között egy különös település nyomaira bukkanhat a túrázó. Aki a méltatlanul kevéssé ismert Pusztamarótot választja úti céljául, nemcsak a természetjárásnak hódolhat, hanem megismerheti a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményét, Dobozi Mihály legendáját, megtekintheti a török ellen vívott csata áldozatainak emlékművét és a múlt századig lakott település temetőjét, sőt rövid sétával ellátogathat a Serédi-kastélyhoz is. A történelmi emlékhely a kék turistajelzést követve, hosszabb-rövidebb gyalogtúra árán érhető el, de idősek és kisgyermekesek gépkocsival is felkereshetik.
Telefonálás telefon nélkül

Telefonálás telefon nélkül

Nem csak csacsogó nőismerőseink kedvéért mondom el újra az ősi kínai bölcsességet: telefonálni inkább azzal a tőlünk valóban távol lévővel telefonálunk, akivel valamilyen valóban fontos dolgot szeretnénk közölni, valóban nem túl hosszú mondatok formájában. Aki érti a viccen túli helyzetet, és még nem élt a számítógép kínálta lehetőségekkel, annak jó hírem van, órákon át tartó locsifecsit bonyolíthatnak bárkivel a világon, mindezt ingyen. Ráadásul még telefon se kell hozzá.
Vigyázz, a gumikacsa harap!

Vigyázz, a gumikacsa harap!

Végre megérkezett a nyár, hamarosan elkezdődik a vakáció, benépesülnek az eddig üresen árválkodó strandok és tópartok. Azt eddig is tudtuk, hogy a strandolás milyen veszélyeket rejt, és hogy a szülők részéről milyen intenzív odafigyelés szükséges különösen az úszni még nem tudó kicsik számára. Arra azonban ritkábban gondolunk, hogy a vízben, akár az otthoni esti fürdés közben is használt játékok, strandlabdák, úszógumik is okozhatnak bajt. Erről szól mostani cikkünk, amelyet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jóvoltából oszthatunk meg olvasóinkkal.
Navigálni a szárazföldön is szükséges!

Navigálni a szárazföldön is szükséges!

Apró parázsvita előzte meg mostani cikkünk elkészítését a szerkesztőségben, mivel egyik kollégám úgy látta, a „kütyü-rovat” nem kellően szakszerű. Ezért írjuk le most újra, hogy ezen írásaink természetesen nem professzionális tesztek azoknak, akik otthonosan mozognak a technika világában. Szándékaink szerint cikkeink azoknak szólnak, akik mindig is idegenkedtek az új dolgoktól, de mivel sokat hallottak a különböző kütyükről, már zavarja őket, hogy nem ismerik a technika újkori vívmányainak alapjait. Nézzünk tehát egy újabb, nem túl régi, ám mára meglehetősen elterjedt technikai vívmányt.
Csapból vagy palackból?

Csapból vagy palackból?

Harmincszorosára nőtt az ásványvízfogyasztás az elmúlt két évtizedben Magyarországon. Nincs még egy olyan termék, amely iránt ilyen dinamikusan nőtt volna a kereslet. Közelegnek a nyári forró napok, amikor az általában ajánlott két-két és fél liter víz helyett akár négy-öt litert is elfogyasztunk. Sem egészségünk, sem pénztárcánk szempontjából nem mindegy, hogy ásványvizet vagy csapvizet iszunk. A Tudatos Vásárlók Egyesülete a közelmúltban végzett tesztjében megvizsgálta, hogy vajon mennyire megalapozottak a csapvízzel szembeni félelmek, és valóban indokolt-e ásványvizet vásárolni a mindig kéznél lévő vezetékes víz helyett
E-mail, becenevén Emil

E-mail, becenevén Emil

A számítógép és az internet számos alapvető szokásunkat változtatta meg. A „szép új világ” berkeiben átértékelődött a két ember közötti üzenetküldés milyensége és fontossága, az interneten egymásnak üzenők ugyanis akár kétkontinensnyi távolságra is lehetnek, vagy csak két külön szobában egy házon belül, a kommunikáció minősége azonban nem változik. Ilyen lehet az e-mail (a számítógéppel elküldött levél), melynek használata előtt nem árt néhány dolgot tudni.
« Előző
1 2 3 4 5 6 Utolsó Következő » 1 / 15 Oldal

hozzászólások

hét képe

festes

Legfrissebb számunk

hídlap letöltése
apróhirdetés
archívum

bejelentkezés

Regisztráció

Elfelejtett jelszó

Időjárás

Impresszum