Kicsiben is játszik

Az A1-es Audival olyan vizekre eveznek a németek, ahol egyszer már megégették magukat. A recept hasonló mint korábban, de ezúttal más taktikát választottak az ingolstadtiak.

Új áramlat a Golfban

Ezerkettes benzines Golf?! A márkarajongók bizonyára most elmosolyodnak a motor térfogata hallatán, a gyakorlottabbak ráadásul rögtön rávágják: nincs jobb az 1,6-os szívó benzinesnél. Erre azonban senki ne vegyen mérget, mivel az 1,2-es TSI-erőforrás mérete el­lenére egyedülálló teljesítményű. Ezt a motort a Volkswagen csoport több mo­delljében, sőt márkájában is használ­ja, de ezúttal a legújabb, hatos Golfban próbáltuk ki.

Egy kis smink

Lassan három éve kapható idehaza a Peugeot 207 kombi változata, itt volt az ideje egy kis modellfrissítésnek. A franciák nem nyúltak túl sokat az autóhoz, a szokásos kozmetikázást követően az emelt hasmagasságú kivitel továbbra is partiban van vetélytársaival.

Látványtörpe

Az új Chevrolet Spark nyomaiban sem emlékeztet elődjére: a forgalom elnyomott, megtűrt kisautójából egy feltűnő, dinamikus megjelenésű minit faragtak a mérnökök, ami nem csak megjelenésében, de egyéb értékeiben is bőven felveszi a versenyt a konkurensekkel.

Meeennyiiiiii?

A lottóreklámból ismert kérdést kétszer is felteszi majd a tisztelt olvasó a tesztet olvasva: először, amikor az autó fogyasztása kerül szóba, másodszor, amikor az ára. Városi-országúti tesztünk után megpróbáltuk megtalálni a Ford Fiesta ECOnetic gyenge pontját: a hiányzó hatodik fokozat, valamint az ehhez hasonló modellek korábbi tesztjeinek eredménye alapján biztosak voltunk benne, hogy az autópálya lerombolja az ECOnetic kivitelű kisautó nimbuszát.

Japán belharc

Tesztünkben két japán autó, a sportkombipiac két markáns képviselője, a Subaru Legacy és a Honda Accord feszül egymásnak. Mindkettő ízig-vérig japán, mindkettő dízelmotoros, de az Accord csak elöl kapar, igaz, a Subaru több kompromisszumot igényel.

Megint Megane-menet

Bizonyára sokan emlékeznek a nemrégiben még a tévében gyakran futó Renault Megane Grandtour reklámra, melyben egy fiatalembert, miközben körbe-körbejárkált az autó mellett, kérdezgetett a Renault-nepper, hogy ugyan már a család és gyerekek cuccai vagy a barátok és a kirándulások poggyászai miatt venné-e meg az új kombi Megane-t. Mire az elégedetten mosolygó ügyfél csak annyit mondott, csak mert egyszerűen kell. Nos, hogy igaz-e a reklámszlogen, arról az 1,4-es turbós benzines Megane próbált meg meggyőzni bennünket.

Kilencméternyi luxus

Már régóta fájt a fogunk arra, hogy kipróbálhassunk egy igazi limót: az Esztergomban gyakran látható, bérelhető Lincoln Town Car Stretch Limuzint ugyan csak néhány óra erejéig kaptuk kölcsön, de számos dolgot megtapasztalhattunk, például, hogy még az ízlelőbimbókra is komoly hatással van a kilencméternyi luxus.

Kovács úr kategóriát vált?

Egy hófehér Passat nagyjából csak annyira ritka jelenség, mint egy elsőbbségadás-kötelező tábla, a fene sem gondolta volna, hogy ez lesz a legtöbbet mutogatott, próbálgatott tesztautónk, és még most, két héttel a visszaadása után is fotókat kell küldözgetnem olyanoknak, akiknek még a keresztnevét sem tudom. Mindezt úgy, hogy a mostani generáció öt éve van a piacon. Boszorkányság? Á, dehogy, csak – úgy tűnik – Kovács úr kinőtte a Golfot…

Ami belefér!

Meglehetősen erős szegmensben kell bizonyítania a FIAT Doblo Cargo-nak, hiszen a kategóriában hagyományosan erős francia konkurencia mellett többek között a nemrég nálunk is bemutatott Ford kishaszonjárműve is versenyzik a vásárlók kegyeiért. Az esztergom-kertvárosi Autotrend Kft. által rendelkezésünkre bocsátott tesztautó azonban magasra helyezi a lécet.

Finomhangolás

Szinte észrevehetetlenül újult meg a Suzuki SX4, amely idén ünnepli negyedik születésnapját, vagyis bizony megérett egy ráncfelvarrásra. Talán ennél komolyabb beavatkozást is elviselt volna, igaz, az idehaza tömegautónak számító modellre eddig sem lehetett túl rosszakat mondani.

Acél jellem

A Civic mit sem vesztett különlegességéből megjelenése óta: az űrhajó formájú autót ugyan megszoktuk a forgalomban, de továbbra is sokan emgbámulják. Különösen a Type-S és Type-R kiviteleket, vagy éppen a nálunk járt, néhány kiegészítővel feldobott limitált változatot.

Lombfakadás

A Honda Insight nem csak megjelenésében különleges, hiszen hibrid, a benzinmotornak egy elektromotor is besegít, ráadásul a különleges technikához képest elérhető áron kínálja az importőr. Az utakon mégsem igen találkozunk a típussal, így jogos a kérdés: túl sok kompromisszumot kell kötnie egy Insight-tulajdonosnak?

Alapból jeles

A Csehországban készülő Hyundai i20 tőlünk nyugatabbra inkább a második, harmadik autó szerepét tölti be, itthon azonban családi mindenesként kell elsősorban megállnia a helyét. Tesztautónk azokkal az extrákkal volt csak szerelve, amelyet a legtöbb vásárló kér az i 20-hoz.
« Előző 1 2 3 4 5 6 Utolsó Következő » 1 / 9 Oldal

hét képe


Hagelmayer István emléktábla avatása a Balassa iskolában